Üzenjen online!

Blog/Vlog

Simán átvitte a 315-öt a forint - Van még benne szufla?

Created by: iChange 2019.03.14 08:46
Szerdán hosszú idő után sikerült a forintnak egyértelműen átvinnie a 315-ös kulcsszintet, ezzel majdnem egyéves csúcsra ugrott az euróval szemben. Az angol font az újabb Brexit-szavazás után először erősödött, ma reggelre viszont már érezhető gyengülést látunk.

Csütörtök reggel 314,75-nél járt a forint az euróval szemben, ez minimális gyengülést jelentett azt követően, hogy tegnap végre áttörte a 315-ös szintet a magyar deviza. Ez egyrészt közel egyéves csúcsot jelent, másrészt lélektanilag is fontos volt, hetekig kerülgette a forint. Most persze még fontos lenne, hogy legalább néhány napig sikerüljön is alatta maradni, akkor beszélhetnénk valódi kitörésről. A dollárral szemben most 278-nál járunk, míg az angol font 369,14 forintba kerül.

Simán átvitte a 315-öt a forint - Van még benne szufla?


A régiós versenytársak közül a lengyel zloty és a cseh korona is minimális gyengüléssel kezdte a napot az euróval szemben, míg a feltörekvő piacokon a török líra 0,3 százalékkal gyengült a dollárral szemben, a dél-afrikai rand pedig 0,2 százalékot veszített.

A fejlett devizák közül az elmúlt napokban az angol fontra szegeződött a legnagyobb figyelem, hiszen két kulcsfontosságú szavazás is volt a héten: egyrészt a parlament elutasította a Brexit-megállapodást, másrészt viszont szerda este arról döntöttek, hogy nem akarnak rendezetlen kilépést sem. Ezek a hírek komoly kilengéseket hoztak a font árfolyamában, tegnap este például a rendezetlen Brexit esélyének csökkenése erősítette az angol devizát, ma reggelre viszont korrekciót látunk a piacon, 0,4 százalékkal gyengül a font. Ma este pedig jön a harmadik lényeges parlamenti szavazás, melyen már a március végén lejáró határidő meghosszabbításáról szavaznak.

Simán átvitte a 315-öt a forint - Van még benne szufla?


A dollár az utóbbi hetekben először erősödött az euróval szemben, kitört a korábbi 1,13-1,14-es sávból 1,13 alá, majd az utóbbi két napban fordult a kocka, tegnap már érezhetően gyengült az amerikai deviza. Csütörtök reggel 1,1326-nál jár az euró-dollár jegyzés, ami minimális elmozdulást jelentett szerda estéhez képest. Közben a japán jen 0,3 százalékkal gyengült a dollárral szemben ma reggelre.

Simán átvitte a 315-öt a forint - Van még benne szufla?

portfolio